sourreal

gyónás következik most, s jobb, ha megszokod ezt a formát, meg a tartalmat is hozzá, mert kevés maradt már bennem, ami intim és nem itta át meg át őt. olyan mélyen benne van ő mindenemben, mint a kőolaj az óceánban s kis kapargatásra is már spriccel vastag sugárban. 

elvette az ártatlanságomat. 

lerántott magához a piedesztálról, amire ő emelt, minden koszban kategorikusan meghempergetett és végérvényesen deszakralizált engem magamnak. és azt hiszed, bánom? hát a francokat. be kellett ennek következni előbb-utóbb, s boldog vagyok, hogy a milliók közül, akik megtehették volna, épp ő rontott meg. 
nem csak azért, mert alaposan és lelkiismeretesen térített le az útról, hanem mert nem hagyott egyedül ebben az új világban, azóta is körülragyog - a régi glóriám helyett - s vigyáz, nehogy maga alá temessen a mocsoktenger. 

itt azért szeretném ezt közbeékelni, mielőtt továbbhaladnánk. 

nem tudom ezt tovább így írni, nem megy most az artisztikus szöveg, már az sem. kell valami evilági. 
(épp erről akartam írni, hogy azóta minden evilági lett)

régi, szinte avas gondolat ez már bennem, azóta motoz a fejemben, amióta megtörtént bennem ez az állapotváltozás. mármint hogy elvesztettem a szüzességem. 
nem is jó így, mert nem elvesztettem, hanem elvette tőlem az, akinek odaszántam. ez jó, így olyan, mintha lett volna benned tudatosság és nem csak a véred kergetett volna, ügyes vagy, jó kislány. mert nem is a vérem kergetett. 

túl sokat ragozom. 
csak azt akartam megosztani veled, hogy mióta ez megtörtént, máshogy tekintek magamra, a testemre és a világra körülöttem. olyan változás ez, amiről nem hittem volna, hogy megtörténik. előzőleg mint tudatos nő csupa idea voltam s az ideáim közt szerepelt az is, hogy a szüzességet az elmúlt korokban és most is, mindig is túlmisztifikálták. aztán most itt vagyok, talán kicsit kevésbé tudatosan - a szeretkezések kis halálai sokat elvesznek a józan észből - és a magam tapasztalata után be kell látnom, hogy bizony komoly állapotváltozás ez, komoly következményekkel, amit igenis jól kell csinálni. (most kicsit vállon veregetem magam, szerintem én jól csináltam.) (nem, ő csinálta jól neked, köszönd meg neki)

és akkor a lényeg, amire ki akartam futtatni a maga teljesen profán valójában:
más ember lettem azóta, lényegi dolgok változtak bennem és közben nem történt semmi, maradtam, aki mindig is voltam. 

itt pedig eszembe jut K. s a maga őrlődése, hogy nő és férfi viszonyában el kell-e vesszen az egyik vagy a másik, hogy igaz egészet tudjanak alkotni. 
ez már egy másik kérdés, s már megírtam neki a nem tudom minden aspektusát, viszont egyszerűen nem tudom lezárni ezt a posztot, írja magát, tehát muszáj rajta erőszakot tennem és egyszerűen csak elvágnom. 

így:

szerelmes vagyok.