(Ezt még kihányom, de holnaptól más lesz.)

Sejthettem volna, hogy igazán. Mint ahogy minden nap más, attól függően, hogy mi történt éjszaka. Mivel kicsit beteg vagyok, szerencsére nem ébredtem sokszor éjjel, nem zaklattak az arcok és a nevek. Egyszer riadtam, de csak egy pillanatra, és nem tudnom miért. Aztán álmodtam. Ezt.

Meztelenül fekszem egy kertben, nem mozdulok. Két, munkásruhát viselő férfi fölém hajol. Az egyik azt mondja: „Ezt le kéne olvasni”. Nézik az alhasamat és csodálkoznak. „Föl kell vágni. Már nem is látszik az ajtaja.” A méhem fölött bemetszéseket ejtenek, egy négyzet három oldalán serken ki a vér. A negyediket nem vágják meg, ott hajtják fel a csapóajtót. Nagyjából tíz- tizenöt centisre zsugorodnak, és lemásznak bennem. Nem értem, de a szemeimben semmi. Talán nem is érdekel az egész. Így, kívülről látom magamat, nem tudom, bent mi zajlik. Fájdalmat nem érzek, csak fura és kissé zavarba ejtő az egész. Aztán fölmásznak. A tekintetük nagyon szigorú és szomorú. Megnőnek, lecsukják az ajtót, majd szó nélkül otthagynak. Fekszem tovább, szép idő van. Mozdulatlan a környezet, mozdulatlan vagyok én is.

Minden nap más, nem változik semmi.

Éjszaka arra ébredt, hogy a helyes nyelvállással beállított vokálisok épp úgy röpülnek ki a szájából, mint ketrecből a madarak.

Mostanában sokat gyakorolt, hiszen ezt tanítja az óvodásainak is. Azt viszont még sosem vette észre, hogy a kiejtett hang túl tud tenni a szavak tartalmának legnagyobb őszinteségén. Olyan informatív volt énjéről mindegyik, mintha jól összeállított kérdések sorára adná a legigazibb válaszokat. Milyen az étvágyad mostanában? Aggaszt-e, hogy nincs társad? Feszélyez, ha bele kell gondolnod, hol leszel egy év múlva? Volt már olyan szexuális élményed, amit erőszakként éltél meg? Ó, á, í, s. Meg a szomorúság, cinikusság, feszültség és szégyen.

Reggel egy savra szánt tabletta, mert fáj, mert hányni kell. Ha végre sikerül valamit lenyomni a torkomon, jöhet vele egy magnéziumos, reklám szerint sok energiát adó vitamin.

Csak délután jutok az ebédhez. Sajnos megesik, hogy evőrohammal. Fura dolog az evőroham. Nem gondoltam volna pár éve, hogy a hánytatásnak ennyire édestestvére, és hogy tud ismétlődni a felzabált mennyiség kidobása után. Bizony. Ha nem eszel meg valami szokatlan akaraterő miatt mindent, amit megkívánsz, akkor majd megeszed a következő körben. Ha akkor sem, az után. Ma például háromszor hánytam így, és öt év alatt eljutottam oda, hogy még egy ujj kell. Tehát az egész kézfejemet be kell tolni a torkomba ahhoz, hogy jöjjön valami.

Na de ez az egész csak akkor történhet meg, ha már az a reggeli két tabletta felszívódott. Ez után nem szabad kidobni semmit a gyomorból. Jöhet a maradék betevő. Egy szépségvitamin, hátha szépnek látom magam egyszer. Egy tőzegáfonya, hátha nem fázom fel indokolatlanul az elkövetkező hónapban. Aztán jöhet a fogamzásgátló, hátha jó valamire. Hátha lefeküdnék valakivel, aki megint csak hazudik és megint a legjobb tulajdonságomnak a testemet látja. Ez a tabletta talán megvédene attól, hogy szülnöm kelljen valakinek, aki legfeljebb önmagának is csak hazudja, hogy szeret engem. Meg hátha így nem fogy el belőlem a nő. Legalább hormonok formájában nem. Végül az utolsó. Ez kapszula. Valerianás, hátha alszom. Hátha nem kelek fel állandóan. Hátha nem álmodom, hogy minden exem új nőjét ugyanúgy hívják, és hogy valamelyikük egy pohárba élvez az aktusunk végén, hátha megiszom a kedvéért. Hátha.

Persze tudom, hogy valahogy kitéphetném a karom a torkomból, esetleg feltételezhetnék jót férfiról. Vagy akár megpróbálhatnám nem gyűlölni a testemet azért, mert bár nem a legszebb, de még így is ez az, ami kis időre megtart mellettem egy férfit.

Biztosan lehetne, de nem tudom megcsinálni. Túl sok a bizonyíték a silányságomra, bár a gondolataim csak szépen, kivárással terelődnek a halálra.

Kitartóan eszem a napi hat gyógyhatású készítményt, hányom ki a bevételek időpontját messze elkerülve az ételt, hátha valami elmúlik.

I.

Már

Huszonhárom éves vagyok. Ez a második éjszakám, amikor egyedül alszom, és nem égetem a kislámpát.

Nem boldogít a gondolat, hogy már nem félek a sötétben. Túl silány ez a „belül sötétebb, mint kívül” ok. Amúgy sokan nem félnek emiatt a sötétben. Kiment a jóérzés, mert nincs kire támaszkodni, botra kell támaszkodni, remeg a kéz, nem megy az írás. Meg születik a kistesó, csak nem ide, apu lecserélte a családot.

Ezért sötét, meg üres odabent. Pont olyan üresen kongnak tőle az emberek, ha megpöckölöd a mellkasukat, mint a szó tőled: szeretlek. Ezt írod, és nem vagy rám kíváncsi. Ilyenkor fekszem le, nem félek a sötétben és alszom jó mélyen, egyetlen megszakítással, úgy háromnegyed öt körül. Csak egy gondolat: „Te Úr Isten, reggelre megint összepakolhatja valaki más az én életemet.” Aztán reggel mégis minden a helyén. Bár mintha a polcon, meg a bugyis fiókban több lenne a hely. Meg az agyamban, a hüvelyemben és az időben is.

Rakosgatom a részleteket és végre leesik, hogy te már rég elvittél mindent, csak nem szóltál, hátha észreveszem hamar és nyugtod lesz.

Egy hónapja fogtad magad és nagyon messzire mentél. Nem az ezerakárhány kilométereddel, hanem azzal, hogy a lelkedet százszor körbefuttattad a Föld körül, majd kinyújtottad a távot az űrbe, a legmesszebbre húztad a szálat, és ott elvágtad. Én meg idelent fogtam, de csak egy hónap múlva hullott le a vége. (Csoda, hogy lehullott, Isten irgalmaz nekem.)

Csak innen tudom, hogy üres a polc, sötétebb a belül és hogy kong a szeretlek. Bár már azt is csak valami több hónapos felvételről játszod vissza, mikor beszélned kell velem skype-on.

(2016. március 17. csütörtök)

II.

Most

Kutyaszar szagú a reggel. A hitegetésed jut róla eszembe. Így nézett ki az is, ahogy végig értetlenkedtem a nem létező kettőnk dolgában. Pont, mint amiben most sétálok dolgozni.

Bűzlik az egész reggel, bárhová megyek. Azért próbálom elhinni, hogy szép, mert időről időre megtéveszt. Süt a Nap, csiripelnek a madarak. De hát kurva büdös van.

Aztán én hülye, elkezdem nézegetni magam. Biztos beleléptem. Tőlem bűzlik az egész város, terjesztem a szagot.

A cipőm tiszta. De akkor meg a kabátom. Tegnap végre nem járt senki a ligetnél, és én éreztem, hogy az a legőszintébb, ha eldobom magam, belezuhanok a fűbe. Ebben az igaz pillanatban feküdhettem bele? Vagy bármelyik őszintén kimondott és megtett dologtól lenne így? És nem. A kabátom sem szaros. A táskám sem. Ez a város, az egész kurva város bűzlik kegyetlenül. Tényleg. Nem kenhetem magamra. Na de az már az én hibám, hogy pont itt, ennek ellenére el akarom hinni, hogy így sétálni jó, meg szép a reggel. Pedig sem a Nap, sem a madárcsicsergés nem enyhít a hányingeren.

(2016. március 23., szerda)

III.

Még

Nem tudom, mikor leszek úrihölgy, hogyan tudatja végre velem, épp tőlem mit akar. Mindenkitől valamit, tény, csak általában ezeket érthetőbben közli. Vagy a túl sok álmodozástól nem értem.

Egy öreg bácsi mondta nekem egyszer a buszon, hogy én majd lehetek úrihölgy, mert most úriember vagyok. Azért talált annak, mert csak nekem ment felállni a három órás buszútra, hogy a nénike ülhessen.

Na meg aztán azóta megtaláltam a Pápán használt töltőtollat, amivel szerelmesleveleket írtam egy fiúnak. Bizony, nagy úriember voltam. (Az is maradok, amíg megengedem, hogy megnehezítsék elérni, amit úgy szeretnék. Talán büszkék, vagy azt mondják, hogy nekik is tetszik. De bassza meg, hát hol segítenek, hogy végre ott lehessek azokkal a gyerekekkel? Tudom, hogy egyiküknek sincs, amit ennyire. De hát, ha nekem van hivatásom…)

No de most aztán azt is tudom, hogy nem szabad ennyit zsörtölődni, hagynom kell, hogy tudjam, amit tudok. Meg azért engedni is jó volna.

Már nem visszatérő paranoid gondolatom, hogy nincsenek gondolataim, s biztos, hogy minél közelebb kerülök egy férfihoz, annál távolabb vagyok Istentől.

Ez el fog múlni. De nem azért, mert megérdemlem.

Meg azt is tudom, hogy ez nem a még, és ezt át kell írni. Ott viszont nem tarthatok. Mert kezdeni kéne valamit az egésszel, csak hát nekem van fontosabb dolgom. És amíg dolgok fontosabbak, mint én, addig legalább nem süllyedtem olyan mélyre, hogy azt higgyem, a világ körülöttem forog. Meg talán azt sem, hogy bárkivel megtehetem, mert a legfontosabb, hogy csak nekem jó legyen.

Nagyon kérlek, te se hidd! Csak ha még gyerek vagy.

Férfiszájból

Bezárkóztál.
Hírből tudom, (a barátaid is mondták,) nem ilyen voltál. Tudom, nyitott voltál, s ott hagytak. Meg az olyan emberek…
De most nekem sem nyílsz, tél meg minek legyek.
Nem lehetek égő lábad közét csillapító fagy, nem lehetek lelked messzeségét tölgyekről figyelő rétisas.
Ha társad vagyok, nem maradhatsz magányos, ha szeretőd vagyok, nem lehetsz kielégületlen,
s ha szeretsz, nem érezheted, hogy nem tudsz szeretni.
Fagyott szántás vagy. Nem vethetek beléd se hitet, se spermát, se bizalmat.
Inkább engedj fel és ne félj!
Itt várlak a legfehérebb ködben.

Férfiszájból (érthetően, valóságosan)

Érzéketlen vagy.
Jó, tudom, de nincs kedvem ezt hallgatni. Én is el akartam ám venni egy barátnőmet.
Mindig bántanak a nők ezzel a verbális agresszióval.
Te már nem is tudsz szeretkezni, csak kefélni.
Réka. Ú, basszameg, ne haragudj! Katinka. Szóval jó éjszakát Katinka!
Ha szeretsz, megteszed.
Mondjuk, nem sokat néztem ki belőled, nagyon megleptél. Baromi ügyes vagy.
Na, kérlek, inkább az utcán! Ha fej, lakás, ha írás, utca.
Rég beszéltünk. Egy baráti kuresz?

- az úrilányok kedvesek, előzékenyek, finomak, a kezük puha és simogat. 
- ...
- az úrilányok nem káromkodnak. még csak csúnyán sem beszélnek. 
- ...
- az úrilányok szelíden lelkesednek. 
- ...
- az úrilányok dereka egyenes.
- ...
- az úrilányok teste nem húsbolt.
- ...
- az úrilányok megnézik a táncrendjüket, mielőtt igent mondanának bármire is. 
- ...
- az úrilányok szépen ülnek, keresztbe tett lábbal - nem pedig megfáradt közel-keleti vénember módjára terpeszkednek a puszta földön. 
- ...
- az úrilányok nem harapdálják az ajkukat (erre a leleményesebbjének külön embere van), nem rágják a körmüket, se nem vágják tövig harmadnapokon, vagy ha ez utóbbit mégis, akkor is csak csöndes magányukban. nem tépkedik a körömágyukat. 
- köszönöm a tanítást, igazán élveztem, de azt hiszem, most már ideje szólnom, hogy minden idők legnagyobb sajnálatára prolik és parasztok hosszú sorából származom.