sourreal

szentségtörés ez az egész. kreatív energiát erre pazarolni, hallatlan.    ráadásul téged is becsaplak, nem is úgy szakítottam a testemmel, ahogy képzelted.  mert nem úgy volt, ahogy minden előzmény sugallta, nem úgy volt, ahogy kellett volna, hogy legyen, hogy meghaladom a…

egy zuhannyi idő alatt tavaszodott ki bennem, s mostanra már messze zengő, határtalanról éneklő, csupa-fény meleg nyarat dalol a hajam, a körmeim, a szárnyas két tüdő, minden hajlatom, csúcsom és zugom.  fűre vágyom, gyepre, vadvirágra és kölyökállatra, legyen az szöcske,…

szereti a testét, ha az enyém vele van, amin nem is csodálkozom, hiszen tulajdonképpen azt csinálhat velem, amit csak akar - csak épp nem mindig akkor, amikor ő akarja. és milyen kellemesen demokratikus is ez, ő kéri, én meg megtagadom, aztán repríz.  mi ez, ha nem…

és minden álmomban is, százféle változatban (ezt a szabóbalázséktól csórtam, ők meg a csehtamástól, aki meg valószínűleg csak lehívta az univerzumból, mint ahogy a wiccák hívják le az erőt a holdtól - kérik s csak úgy lesz nekik). ott vagy encore à l'ombre, belelátlak,…

rövidre szabott életem útjának felén, hetem csúcspontján, messze ragyogó fényben járok. minden csókol és minden hántható, a hagymáról a héja, az emberről a bőre, rólam a szoknyáim - és bajban vagyok, mert nincs szavam elmondani indokolatlan boldogságom okát, milyenségét,…

- most nézz rám! most! szép vagyok, nem?- gyönyörű vagy.- és kedves is...- és kedves.- ... és kellemes, meg illatos...- illatos?- igen, illatos. nézd - ő itt hümmög, itt nem nézi, hanem szagolja - és mégis. nincs egy egészséges tagom. már a bőröm alattra is csak rákos…

ékszerben alszom, de ruha nélkül, viszont ágyban.(nem szeretek ágyban aludni, nem kényelmes, a földön lenne kényelmes.) vagyok tehát itt három emelet magasan, alattam ágy, a fejem alatt párna - ez is csak konvenció és én térdet hajtok előtte -, amiben szél kavarog; a fejem alatt…

(ez itt perverzebbeknek) hogy megtanulok spanyolul.   fekszem a telehold alatt, napnyi fénnyel világít be, épp rám süt, amikor a szél elrántja előle a platánt, arcom harmat, fekete a hajam sátra, az áldott pihenés egyre messzebb kerül és az alvajáró románc pörög…

- szép vagy. - tudom. elmúlik, ne félj. - imádlak. és ez nem múlik el sosem.  - köszi, anyu. én is téged. 

az álmaim nyomasztanak. nem emlékszem rájuk, nem is török felé, hogy emlékezzek, mit gyötörjem magam? de reggelente az ébredéssel elkap a pánik, nem tudom hol vagyok és ez megijeszt, halálra rémít. ezen túllendülvén el kell gondolkodjak rajta, milyen nap van. miért keltem ma fel.…