sourreal

egész kis normális testem van.
úgy értem, arányaiban rendben való.
úgy értem, a talpam egy nagy arasz, az araszom könyéktől csuklóig ér és ha egyenes derékkal állok, lógatom a karom, akkor az ujjaim épp a combom közepét érintik. 

a lábaim testetlen köd. addig léteznek csak velem azonos dimenzióban, míg épp borotválom őket. 

a nyakam hosszú és az arcommal sincsenek nagy bajok. a fülem töve az orrcimpámmal, a hegye a szemöldököm legmagasabb pontjával van egy íven, ami utóbbinak az eleje történetesen a lacrimal ductusszal és az orrtővel, míg a vége a szemem sarkával és szintén az orrtővel alkot egyenes vonalat.
mindez azt is jelenti, hogy az orrcimpám tövéből indított ~45°-os szög az arcom mindkét oldalán, viszonylag szimmetrikusan magába foglalja előbb a szememet, később a szemöldökömet, továbbá a homlokom - aminek a tetején a hajvonalam épp olyan, mint apámé - közel kétötödét. 

a számról nem tudok érdemben nyilatkozni, de annyi bizonyos, hogy a derekam félkézzel átérhető és két férfitenyér elég rá, hogy lefedje az összes bordáimat. de az összeset.

az én két tenyerem kicsi az ilyenre. 
a pár zsírcsomó a tüdőmön épp kitölti őket, de az megosztó feladat, két halom két tenyérre, az még mindig 1+1. 
hanem ha összeteszem őket.
pont lefedik az arcomat. álltól homlokig az csuklótól ujjbegyig, és fültől fülig az hüvelyktől hüvelykig. és nem kell ennél se szebb, se megnyugtatóbb, se magányosabb, se semmi más. mert ha nem is olyan állandóan és erősen, mint édesanyáméból, de az én tenyeremből is meleg sugárzik.
mert a vonalakat a tenyeremen már mély sebekké bámultam, és ha véletlenül akad valaki, aki épp a tenyeremre kíváncsi (nem akad), akkor az még meglepődik rajta, hogy benne a vonások nem szabályosak. az életé és a fejé nem egyszerre indul, mi több, az életé többször indul. nem megtörik, nem csorba, hanem még a közepe előtt vége, vele párhuzamosan másik indul újra, soká futnak egymás mellett, de csak az új ér le csuklóig. 
a szívvonalam csomós, rendes lyukak vannak rajta, befelé, a hús felé. 
sorsvonalam meg egyszerűen nincs. 

ez tehát az én tenyerem. de ha az arcom teszem bele, akkor ez is mindegy, mert akkor a pávatollas ujjbegyeim a lényeg, ők a primer, és a szekunder is csak megosztott lehet, az az összes többi idegvégződés, amivel felfogom a járomcsontom. a fogaimat annyi bőrön és izmon át. az orrom kiáramló, a felső ajkamnál fodrozódó levegőt, azt, hogy már megint és még mindig sebes a szám, a bölcsességfogak teljes hiányát, vagy a legjobbat mind közül: a szemüregemet. odavagyok a szemüregemért.

és a köldökömről még árva szót sem szóltam.

lehetnének mindig ilyen éjszakák. szerintem veled is működnének.