az álmaim nyomasztanak. nem emlékszem rájuk, nem is török felé, hogy emlékezzek, mit gyötörjem magam? de reggelente az ébredéssel elkap a pánik, nem tudom hol vagyok és ez megijeszt, halálra rémít. ezen túllendülvén el kell gondolkodjak rajta, milyen nap van. miért keltem ma fel. és mindig van valami. ha más nem, azért, hogy ébren legyek.
ezen a világon olyan hamar kihűlnek a dolgok. a kávé. a szobakulcs. a kezed. az étel, amit főztem, de senki nem fogja megenni. még a föld is a talpam alatt.
a húszéves testem öregebb, mint az évszázados lelkem. megroppan a kulcscsontom, mikor reggel felülök az ágyban.
nem tudom, ki vagy az az egy, aki rajtam kívül még ide-idelátogatsz, de örülök neked.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.