sourreal

rövidre szabott életem útjának felén, hetem csúcspontján, messze ragyogó fényben járok. minden csókol és minden hántható, a hagymáról a héja, az emberről a bőre, rólam a szoknyáim - és bajban vagyok, mert nincs szavam elmondani indokolatlan boldogságom okát, milyenségét,…

ékszerben alszom, de ruha nélkül, viszont ágyban.(nem szeretek ágyban aludni, nem kényelmes, a földön lenne kényelmes.) vagyok tehát itt három emelet magasan, alattam ágy, a fejem alatt párna - ez is csak konvenció és én térdet hajtok előtte -, amiben szél kavarog; a fejem alatt…

(ez itt perverzebbeknek) hogy megtanulok spanyolul.   fekszem a telehold alatt, napnyi fénnyel világít be, épp rám süt, amikor a szél elrántja előle a platánt, arcom harmat, fekete a hajam sátra, az áldott pihenés egyre messzebb kerül és az alvajáró románc pörög…

szédülékeny lettem (megint), talán ezúttal a húsmentesség hozta ki.  minden esetre kifejezetten bosszantó és kellemetlen ez a kiszolgáltatottság akár csak alkalmanként is, nem hogy napjában n+1szer, minden felállásnál. végtelennek tűnik.  megtántorodni. kapaszkodó…

a vizsgaidőszak közeledtével, pihenéssel töltött óráim rohamos csökkenésével egyre gyakrabban látogat meg az én kedves, vadonatúj visszatérő rémálmom. az a lényeg, hogy különböző élethelyzetekben és random szituációkban azon kapom magam, hogy kihullanak a fogaim és vér…