sourreal

I.

Már

Huszonhárom éves vagyok. Ez a második éjszakám, amikor egyedül alszom, és nem égetem a kislámpát.

Nem boldogít a gondolat, hogy már nem félek a sötétben. Túl silány ez a „belül sötétebb, mint kívül” ok. Amúgy sokan nem félnek emiatt a sötétben. Kiment a jóérzés, mert nincs kire támaszkodni, botra kell támaszkodni, remeg a kéz, nem megy az írás. Meg születik a kistesó, csak nem ide, apu lecserélte a családot.

Ezért sötét, meg üres odabent. Pont olyan üresen kongnak tőle az emberek, ha megpöckölöd a mellkasukat, mint a szó tőled: szeretlek. Ezt írod, és nem vagy rám kíváncsi. Ilyenkor fekszem le, nem félek a sötétben és alszom jó mélyen, egyetlen megszakítással, úgy háromnegyed öt körül. Csak egy gondolat: „Te Úr Isten, reggelre megint összepakolhatja valaki más az én életemet.” Aztán reggel mégis minden a helyén. Bár mintha a polcon, meg a bugyis fiókban több lenne a hely. Meg az agyamban, a hüvelyemben és az időben is.

Rakosgatom a részleteket és végre leesik, hogy te már rég elvittél mindent, csak nem szóltál, hátha észreveszem hamar és nyugtod lesz.

Egy hónapja fogtad magad és nagyon messzire mentél. Nem az ezerakárhány kilométereddel, hanem azzal, hogy a lelkedet százszor körbefuttattad a Föld körül, majd kinyújtottad a távot az űrbe, a legmesszebbre húztad a szálat, és ott elvágtad. Én meg idelent fogtam, de csak egy hónap múlva hullott le a vége. (Csoda, hogy lehullott, Isten irgalmaz nekem.)

Csak innen tudom, hogy üres a polc, sötétebb a belül és hogy kong a szeretlek. Bár már azt is csak valami több hónapos felvételről játszod vissza, mikor beszélned kell velem skype-on.

(2016. március 17. csütörtök)

II.

Most

Kutyaszar szagú a reggel. A hitegetésed jut róla eszembe. Így nézett ki az is, ahogy végig értetlenkedtem a nem létező kettőnk dolgában. Pont, mint amiben most sétálok dolgozni.

Bűzlik az egész reggel, bárhová megyek. Azért próbálom elhinni, hogy szép, mert időről időre megtéveszt. Süt a Nap, csiripelnek a madarak. De hát kurva büdös van.

Aztán én hülye, elkezdem nézegetni magam. Biztos beleléptem. Tőlem bűzlik az egész város, terjesztem a szagot.

A cipőm tiszta. De akkor meg a kabátom. Tegnap végre nem járt senki a ligetnél, és én éreztem, hogy az a legőszintébb, ha eldobom magam, belezuhanok a fűbe. Ebben az igaz pillanatban feküdhettem bele? Vagy bármelyik őszintén kimondott és megtett dologtól lenne így? És nem. A kabátom sem szaros. A táskám sem. Ez a város, az egész kurva város bűzlik kegyetlenül. Tényleg. Nem kenhetem magamra. Na de az már az én hibám, hogy pont itt, ennek ellenére el akarom hinni, hogy így sétálni jó, meg szép a reggel. Pedig sem a Nap, sem a madárcsicsergés nem enyhít a hányingeren.

(2016. március 23., szerda)

III.

Még

Nem tudom, mikor leszek úrihölgy, hogyan tudatja végre velem, épp tőlem mit akar. Mindenkitől valamit, tény, csak általában ezeket érthetőbben közli. Vagy a túl sok álmodozástól nem értem.

Egy öreg bácsi mondta nekem egyszer a buszon, hogy én majd lehetek úrihölgy, mert most úriember vagyok. Azért talált annak, mert csak nekem ment felállni a három órás buszútra, hogy a nénike ülhessen.

Na meg aztán azóta megtaláltam a Pápán használt töltőtollat, amivel szerelmesleveleket írtam egy fiúnak. Bizony, nagy úriember voltam. (Az is maradok, amíg megengedem, hogy megnehezítsék elérni, amit úgy szeretnék. Talán büszkék, vagy azt mondják, hogy nekik is tetszik. De bassza meg, hát hol segítenek, hogy végre ott lehessek azokkal a gyerekekkel? Tudom, hogy egyiküknek sincs, amit ennyire. De hát, ha nekem van hivatásom…)

No de most aztán azt is tudom, hogy nem szabad ennyit zsörtölődni, hagynom kell, hogy tudjam, amit tudok. Meg azért engedni is jó volna.

Már nem visszatérő paranoid gondolatom, hogy nincsenek gondolataim, s biztos, hogy minél közelebb kerülök egy férfihoz, annál távolabb vagyok Istentől.

Ez el fog múlni. De nem azért, mert megérdemlem.

Meg azt is tudom, hogy ez nem a még, és ezt át kell írni. Ott viszont nem tarthatok. Mert kezdeni kéne valamit az egésszel, csak hát nekem van fontosabb dolgom. És amíg dolgok fontosabbak, mint én, addig legalább nem süllyedtem olyan mélyre, hogy azt higgyem, a világ körülöttem forog. Meg talán azt sem, hogy bárkivel megtehetem, mert a legfontosabb, hogy csak nekem jó legyen.

Nagyon kérlek, te se hidd! Csak ha még gyerek vagy.