mert olyan kínos, amikor nem tudod leparancsolni magadról a lakótársadat.
no nem mintha bajom esett volna, mégsem szeretném ezt még egyszer úgy elmesélni mint valami mókás, jó sztorit. egyáltalán nem voltam ura a helyzetnek, dühös voltam és meg is ijedtem. de ettől függetlenül se szeretnék többet mert a fiúk nem szeretik, ha egy lány-nyal kezdődő mondatokat hallani.
el is mondom miért.
azért, mert tudott, hogy hímtársaid a fenekemet szeretik. a melleimet. hogy kényelmesen átérik a derekamat, azt szeretik, és hogy ha reggelig velük maradok - ez utóbbit rejtély, miért is, hiszen csupa kellemetlenséggel jár csak. hímtársaid elégedettek, ha tudok főzni, de akkor is, ha nem. és hiába erőlködöm, sehogy nem lehetek se társuk, se partnerük, csak valami ócska függelék, amolyan mellesleg, jó-ha-van holmi.
és ezzel ugyanoda érek, ahova már értem két napja, három, hete is van már, hogy a testem bizony vagyontárgy. munkaeszköz. egy szerves és roppant komplex gép. s mindez önmagában véve nem csak, hogy nem probléma, hanem a világ legtermészetesebb dolgainak egyike. nem, nem, ez akkor csap át veszélyesbe, amikor kétségessé válik, hogy az a test, amelyiknek a kezei most az én gondolataimat gépelik, kinek a kincstárához tartozik.
szerintem az enyémhez, és ebből nehezen engedek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.